Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mátyás király győzelme az egyesült lengyel-cseh hadak nyomasztó erőfölénybe lévő csapataival szemben

 A boroszlói „táborozás”   

 

Cabe Ferrant küldte be 2018. 06. 27., sze - 06:25 időpontban

Olyan csoda se sűrűn esett meg a történelemben, hogy a nyolc-tízszeres túlerőben lévő ostromló sereg kénytelen békét kérni. Na, de ha a Boroszlóba szorult védekezőt Hunyadi Mátyásnak hívják, előfordulhat az ilyen „világcsoda”.

 

A kései utókor képviselői időnként Mátyás „szemére hányják”, hogy miért nem az Oszmán birodalom ellen fordult teljes erejével, miért nem a déli végeken viselt háborúkat a török ellen. Pedig a magyarázat egyszerű: még az akkori, hatalma és ereje teljében lévő királyi Magyarország minden erőforrása is kevésnek bizonyulhatott egy ilyen háborúhoz. Szövetségesekre Mátyás alig számíthatott, Európa „boldogabb” felében „megszokták”, hogy Európa távoli, keleti, déli részein ott „garázdálkodnak” a törökök, de semmi hézag, a magyarok majd megállítják őket…

 

Mátyás terve - természetesen személyes ambícióin túl - az lehetett, hogy ha nem megy szépszerével, megy majd erővel. Összekovácsol egy olyan birodalmat, amely képes lesz szembeszegülni azzal az ellenséggel -  a törökkel -, amelybe még apjának, a nagy Hunyadi Jánosnak is beletört párszor a bicskája.

 

Már 1468-ban kitört a háború Mátyás és hajdani apósa - Mátyás fiatalon, gyermekszüléskor elhunyt első felesége, Podjebrád Katalin apja - Podjebrád György között. Ugyan Podjebrádot 1458. március 2-án választották királlyá, de hogy a korona is a fejére kerülhessen, titokban megígérte a két koronázó magyar püspöknek, az országát visszatéríti a katolikus hitre, megszünteti a huszita „eretnekséget”. De a trónon ülve már gyorsan megfeledkezett ígéretéről, ezért II. Pál pápa egyházi átokkal sújtotta és kereszteshadjáratot hirdetett ellene.

 

A katolikus cseh rendeknek persze nem tetszett az „eretnek” uralma ezért másik király után néztek. És ki lehetett volna alkalmasabb erre a címre a környéken, mint Hunyadi Mátyás? Bár Mátyás 1469 elején békét kötött apósával, mégis cseh királlyá koronáztatta magát, 1469. május 3-án, Brünnben. Podjebrádnak se kellett több, utódjául IV. Kázmér lengyel király fiát, Ulászlót nevezte meg. Igen, azt az úriembert, aki később II. Ulászló, vagy, ahogy a nép nevezte gúnyosan: Dobzse László néven magyar király is lett.

 

1471 márciusában a Mátyással folyó alkudozások ideje alatt Podjebrád meghalt, és a cseh főnemesek Kuttenbergben május 27-én Ulászlót cseh királlyá választották. A derék Ulászló már akkor is olyan természetű volt, mint mikor a magyar trónon ült. Ahhoz, hogy királlyá koronázzák, meg kellett ígérnie, hogy háborút indít Mátyás ellen és annak rendje és módja szerint kiveri az országból. Ígérni pedig könnyű, főleg ha az ember nem is akar semmit csinálni... Ulászló - ahogy szokta - rábólintott, persze, hogy rendezi Mátyással a vitás ügyet.

 

Aztán három évig nem csinált semmit. Neki nem volt különösebben sürgős, hogy egy olyan hatalommal akasszon bajszot, amelynek nemigen akadt párja az akkori Európában…

 

Végül aztán 1474 a „papa” jött a segítségére, IV. Kázmér lengyel király támogatásáról biztosította fiát, Ulászlót. A hadjárat, ha késve is, ha nehezen is, de megindult. A győzelem már előre biztosnak látszott… Az egyesült lengyel-cseh hadak nyomasztó erőfölénybe voltak a magyar (és cseh) király csapataival szemben. Ráadásul Mátyás régi ellensége - és egykori rabtartója - III. Frigyes német-római császár is betársult a szövetségbe. Hogy végképp ne mehessen minden simán, Mátyásnak még itthon is fel kellett számolnia egy ellene irányuló összeesküvést.

 

IV. Kázmér 40.000 gyalogosból és 20.000 lovasból álló sereget küldött Csehországba, ehhez csatlakozott Ulászló 15.000-20.000 főnyi cseh serege. Ezzel a tömeggel szemben Mátyásnak mintegy 7-8000 katona állhatott rendelkezésére, miután kisebb, pár száz fős csapatokat küldött az ellen nyugtalanítására és hagyott hátra helyőrségként itt-ott.

 

Például Miklós, oppelni herceg támogatására maradt vissza egy 600 fős csapat. A herceg 1000 fős seregével, ezek védték Oppeln városát. Már itt kiderült, hogy a cseh-lengyel sereg nem teljesít valami fényesen. Ágyúik elmerültek az Oderán való átkelésnél, ami pedig megmaradt, azokból is sok tönkrement a minőségi problémák és az ügyetlen használat miatt. A támadók tizenkét napig küszködtek a megerősített várossal, de nem mentek vele semmire. Viszont a környéket alaposan kirabolták, felégettek vagy 400 falut. Mert szép nagy volt ugyan a cseh-lengyel sereg, de pocsékul ellátott. Ez pedig még a legfegyelmezettebb zsoldoskatonának is eszébe juttatja: csak ki kéne pótolni valamivel az ellátmányt…

 

Mátyás, hogy tetézze a nehézségeiket, portyázókat küldött szét, akik szigorúan meghagyták mindenfelé, hogy a lakosság minden készletével húzódjon be a megerősített várakba városokba, mert akkora éhes rablóhad közeleg, hogy az óvatlanok jó, ha az életüket menthetik, ha beléjük botlanak. Ő maga, a környékről minden készletet Boroszlóba hordatott, csapatai és lakosság számára. A lakosság ugyan látta, hogy lesz mit enni, de ettől még kevesen vannak a magyarok. És ha jön az elenség…

 

A boroszlói tanács kérésének engedve Mátyás több ízben is követeket küldött Kázmérhoz, hogy tárgyaljanak a békéről. Az - a feljegyzések szerint -, túlereje biztos tudatában, mindannyiszor kérkedőn, fennhéjázón utasította el az ajánlatokat. Majd Boroszlónál eldöntik…!

 

Hát, eldöntötték…

 

A felvonult ostromló sereg sehogy sem tudott mit kezdeni a megerősített várossal. A tüzérségük messze alulmaradt a védőkétől, ezért nyílt rohammal nem is igen mertek próbálkozni. Ezzel szemben igyekeztek Mátyást kicsalni, hogy a nyílt mezőn vállaljon ütközetet. A magyar király nem dőlt be a provokációknak, maradt a biztonságban, a falak mögött. A bőségben…

 

Gyakorta rendeztek lakomákat, táncmulatságokat, látványosan, olyan helyeken, ahol az ellenség jól láthatta, mint vigadoznak a védők. Az már a „cukkolás” teteje lehetett, hogy ezekre a lakomákra az ellenség tisztjeit is meghívták. Akik persze nem mentek el.

 

Pedig Kázmér és Ulászló táborában egyre pocsékabb volt a helyzet. A Mátyás által sikeresen - és humánusan - alkalmazott „felperzselt föld” taktikájának hála, egyre nehezebbnek bizonyult a tömérdek ember ellátása élelemmel. Kázmérék arra számítottak, hogy majd helyben kiegészíthetik készleteiket - „szakképzett rabló” akadt a seregben bőven -, de nem volt honnan és nem volt mit rabolni.

 

Lassan beköszöntött az ínség…

 

Október 30-án ugyan felcsillant előttük a remény. Az egész város fényesen ki volt világítva fáklyákkal - az ostromlók úgy vélték tűz ütött ki -, zúgtak a harangok, még lövöldözés is hallatszott.

 

Nosza, rohamra!

 

A városbéli ágyúk azonban gyorsan elvették a kedvüket, hogy hívatlanul vegyenek részt az örömünnepen, melyet Mátyás rendezett. Hírül kapta Nápolyból, hogy képviselői útján megköttetett eljegyzése Beatrixszel, későbbi feleségével.

 

Ha nem lett volna elég az ostromlóknak a koplalás, a táborukban még ragályok is felütötték fejüket. A kiküldött portyázóik sem boldogultak, egyre messzebbre kellett kóborolniuk egy kis zsákmányért, amivel azt kockáztatták, hogy magyarokba botlanak és akkor: jaj nekik. Mátyás még a saját cseh és lengyel zsoldosait is felhasználta, hogy az ilyen portyázó csapatokat tőrbecsalják és fogságba vessék.

 

Mit volt mit tenniük, Kázméréknek otthonról kellett utánpótlás kérniük. El is indítottak számukra egy jókora szekérkaravánt, de mit tesz Isten, ezt elfogták Mátyás katonái. Egy falat élelem, egy rend ruha nem soka, annyi sem jutott el az éhező, a mind hidegebbre forduló időben fázó sereghez.

 

Hogy folytatódjon a „cukkolás” Mátyás néhány napra engedélyezte az ostromlóknak, hogy - természetesen jó pénzért - élelmiszert vásároljanak.

 

November 15-ére odáig jutottak a támadók, hogy hajlandók lettek a korábban oly gőgösen visszautasított béketárgyalásokra. Nem kapkodták elkülönösen a dolgot, ez is csak Mátyásnak kedvezett.

 

December 8-án értek véget az alkudozások. Mátyás hadiköltségei fejében megtarthatta Szilézia jórészét és egész Morvaországot, azzal a kikötéssel, hogy Ulászló azokat később, pénzen megválthatja. Az egyezségbe azt is belefoglalták, hogy ha Ulászló utód nélkül halna meg, az általa birtokolt területek Mátyásra szállnak. Ha pedig Mátyás hal meg előbb, potom 200.000 aranyért visszavásárolhatják majd örököseitől az elfoglalt országrészeket. Ulászló és Mátyás is viselhették a cseh királyi címet, de ettől függetlenül, a jó öreg III. Frigyes császár mégis Ulászlót iktatta be cseh királyként a választófejedelmek közé.

 

A sokszoros túlerőben lévő ostromlók megverten kulloghattak haza. Mátyás nem üldözte őket. Viszont egész Európa a Kázmér és Ulászló „győzhetetlen” seregén mulatott…

 

Forrás: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme; Wikipédia; Magyar-historia.blogspot.hu; Szőcs Béla: Boroszló 1474 - Ostromló túlerő békét kér!

 

hungaryfirst.hu/cikkek/2018-06-27/boroszloi-taborozas