Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


József Attila „Születésnapomra” című versének keletkezéséről

József Attila „Születésnapomra” című versének keletkezéséről

 

Összeállította Szabó Gábor

 

 

A szegedi egyetemre magyar–francia–filozófia szakra beiratkozott József Attila önéletrajzában is felidézte a történteket, hiszen minden kedvét elvette a tanulástól, hogy Horger Antal, akinél nyelvészetből kellett volna vizsgáznia, magához hívatta 1925. március 25-én, és „két tanú jelenlétében... kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, sohasem lesz középiskolai tanár, mert olyan emberre – úgymond –, ki ilyen verset ír, s ezzel elém tárta a Szeged című lap egyik példányát, nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését. http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/horger_antal_hadakozasai/121783/

 

Az egyik tanú szerint a következőképpen történt az eset, amellyel Horger másfél perc alatt különös konzervatív szimbólumot csinált magából:

 

„Kérem, József úr – mondja Horger –, ön egy verset írt a Szeged múlt vasárnapi számába. Többek között azt írta, hogy nincs istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl… középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot. Ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.

– De professzor úr, mikor én ezt a verset írtam, már három napja nem ett…

– Kérem (ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát), a verse megjelent. Csak ennyit akartam önnel közölni.”

 

A XX. század folyamán többen is foglalkoztak az ikes paradigma állapotával. Horger Antal A magyar igeragozás története című művében (Horger 1931) részletesebben tárgyalja a kérdést, és az ikes alakokat funkciótlanná vált ragozási változatoknak tartja.

Középiskolai magyartanárom, Dömötör tanár úr szerint Horger Antal beszédhibás volt, azért szerepel a versben úgy, hogy „gagyog”. A vers azért is kiváltotta Horger indulatait, mert ő már 1911-ben tanulmányt jelentetett meg az ikes igék ragozásáról. József Attila pedig rosszul ragozta verségen az ikes igét „Tiszta szívvel” c. versében:

„Harmadnapja nem eszek,”

Egy képzett nyelvész számára ez olyan sértés volt, hogy nem találta középiskolai tanárnak alkalmasnak azt az ifjút, aki még az ikes igék ragozásával sincsen tisztában.

 

 

„miért írja József Attila így: „Harmadnapja nem eszek, / se sokat, se keveset.”? Nem azért, mert költőnk nem ismerte a nyelvtani szabályokat; hanem azért, mert a „Tiszta szívvel” című lázadó versében még lázítóbb hatást ért el az eszik ige szándékosan hibás ragozásával. De nem ezért az egy szóért, hanem az egész költemény mondanivalójáért tanácsolta el „az egyetem fura ura”, Horger Antal nyelvész professzor a költőt az intézményből. http://www.mifi.hu/eszek-vagy-eszem/

Az igen szigorú professzornak ismert Horger 1943 szeptemberében az Esti kurír című lapnak a következő szavakkal idézte fel József Attilát: „József Attila... József Attila... Sovány, nagyhajú fiatalember volt, igen vakmerő verseket írt a Délmagyarországba. Mondom neki nagy szelíden... amice, mások is írtak már fiatal korukban verseket, mégis tisztességes ember lett belőlük!" kisalfold.hu/belfold_hirek/horger_antal_hadakozasai/121783/

 


FENYŐ D. GYÖRGY

 

Egy különleges versforma mint
költői hagyomány
 
(József Attila Születésnapomra
című versének utótörténete)

/Részlet/

 

I.

József Attila Születésnapomra című verse a legismertebb és legnépszerűbb versek közé tartozik, mind a szakma, mind a nagyközönség sokszor hivatkozik rá. Népszerű lett azért, mert egy olyan dacos, szókimondó, hetyke, támadó hangot használ, amit jó olvasni. Népszerű azért is, mert olyan hatalmasságot támad meg, egy nagytekintélyű tanárt, akit jó érzés – már csak pozíciója okán, akár ismeretlenül is – megtámadni. Jól beleillik abba a legendáriumba, amely József Attiláról a közvéleményben él: a szegény költő külső erőknek, mindenféle nagyuraknak köszönhette, hogy a vonat sínjére került, hogy öngyilkosnak kellett lennie. Átélhető az éppen krisztusi korba lépett költő élethelyzete, az addigi életével számot vető ember gúnyos-keserű, öniróniával, ugyanakkor elhivatottsággal teli hangja és értékvezérelt magatartása. Legvégül pedig népszerűvé, könnyen megjegyezhetővé és élvezetessé teszi az a különleges és – mindenki érzi – bravúros versforma, amelyben a költő beszél. 
  
 

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
          csecse
          becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
          magam
          magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
          Az ám,
          Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
          szegény
          legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
          fura
          ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
          a hont
          kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
          hevét
          s nevét:

„Ön amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
          gagyog
          s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
          sekély
          e kéj –

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
          taní-
          tani!


A szakirodalom általában szintén úgy tekint a versre, mint József Attila mártíriumának fontos dokumentumára. A József Attila-kultusz keletkezésének idején sokszor hivatkoztak a Horger-affért elmesélő sorokra mint bizonyítékokra: a társadalom tehet a költő haláláról.1 A verssel foglalkozó szakirodalom József Attila önéletrajzainak sorába illeszti bele, és gyakran együtt tárgyalja a hozzá időben is közel keletkezett, témájában is rokon Curriculum vitae-vel, azt vizsgálva, milyen magatartás, életstratégia olvasható ki soraiból.2 Másrészt legalább ugyanennyi szó esik a költemény szinte provokatívan egyedi, a magyar költészetben addig ismeretlen versformájáról. Szinte szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a rendszeres József Attila-kutatás megteremtője és megalapozója, József Attila monográfusa, Szabolcsi Miklós élete első József Attiláról szóló közleményét a Születésnapomra versformájáról írta, és hogy a mai József Attila-kutatás meghatározó, legjelentősebb képviselője, Tverdota György is külön tanulmányt szentelt a versnek.3

Szabolcsi Miklós kutatásaiból tudjuk tehát, hogy milyen forrásai és előzményei vannak a versnek. A versforma egy francia költőnél, a 19. század második felében alkotott Jean Richepinnél megtalálható, József Attila pedig ismerhette a költő Koldusének (Chanson des Gueux) című kötetét, amelyben a vers olvasható.4 Richepin verse sem volt előzmény nélküli: a költő mottóul egy azonos formában készült dalocskát idézett.5 Mindenesetre bizonyos, hogy József Attila néhány francia előzmény után a magyar költészetben először és egyetlenként használta ezt a versformát.

Tverdota György a versről szóló tanulmányában a szöveg szó szerinti és gondolati előzményeit mutatta ki. Az „az ám / Hazám” rím idézet Kassák Lajostól, aki ezt mint rossz bökvers-rímet idézi egy kritikájában. A „havi kétszáz sose telt” sort a szakirodalom egybehangzóan a „Havi kétszáz pengő fixszel / az ember könnyen viccel” slágerszövegre vezeti vissza. A „taní-tani” rím megjelent Karinthy Frigyes egyik novellájában, A Hegedű címűben. A „Ha örül Horger Antal úr, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul” sor forrását magánál Horger Antalnál találjuk meg, aki A nyelvtudomány alapelvei című könyvében megkülönbözteti az iskolás nyelvtan és a lényegről szóló nyelvtudomány művelését és tanulását. A „csecse becse” rímnek három értelmezése ismeretes: az egyik szerint ikerszó lenne („csecsebecse”), a másik szerint jelzős szerkezet (a külcsín és a belbecs összefoglalása egy szószerkezetben), a harmadik szerint a „csöcse becse” változataként lehet olvasni.6 Az „ideidézi szellemem / hevét / s nevét” sorokban Tverdota György a névvarázs-elmélet alkalmazását mutatta ki, miszerint József Attila a névnek és a valaha elmondott szövegnek a kimondásával véli felidézhetőnek és legyőzhetőnek a professzor, az egykori ellenfél szellemét. Sőt, József Attila a verssel, annak forma- és nyelvhasználatával azt bizonyítja be, hogy a költő teremti a nyelvet, míg a tudós, a professzor, a tanár mindössze leírja, így a költő, az alkotó tanítása értékesebb a tanár mindössze követő tanításánál. A Horger-ügy elbeszélése fölidézi egyúttal József Attila összeütközését Pintér Jenő irodalomtörténésszel, érettségi elnökével. Kimutatható a vers mögött Petőfi Deákpályám című versének nyelvi és emberi magatartása is: Petőfi, a kicsapott diák, a latinból buktatott nebuló elégtételt vesz egykori tanárán azzal, hogy kevert, magyar-latin nyelvű versében igazi nyelvteremtőként lép elénk.

Tverdota György gondolatmenetéhez hozzátehetjük, hogy valószínűleg szintén Petőfi nyelvhasználatát imitálja az 5. versszak első sorának tudatos mekegése: „De nem lettem, mert Szegeden…” – halljuk a nyolc e magánhangzóval monotonná tett verssort, ugyanúgy, ahogyan A Tiszában Petőfi eljátszott azzal, hogy mekegő verssorral érzékeltette a nyelv korlátait, ugyanakkor erejét: „Mely nyelv merne versenyezni véled?” A Születésnapomra igazi születésnapi vers, vagyis a költő az alkalmi költészethez tartozó köszöntő versek hagyományát követte. A költő a maga születésének évfordulóját ünnepelte, éppúgy, mint néhány más versében, az Április 11-ben (1925), a Bevezetőben (1927), a József Attila címűben (Vidám és jó volt…, 1927). Az önmagát köszöntő versek hagyományát is ismerhette Petőfitől, aki szintén többször írt évzáró-évkezdő-születésnapköszöntő verset önmagának.

Még néhány további rájátszást tarthatunk valószínűnek. Arany János Írószobám című versében azzal a gondolattal játszott el, hogy mennyivel értelmesebb lenne versírás helyett csizmadia-inasnak állni. József Attila versének „nem ily töltőtoll-koptató / szegény / legény” sorai idézik fel elsősorban Arany János versét: „Ez a szoba, hol én most / Tillárom haj! / Pusztítom a papirost / Tillárom haj!” A két verset rokonítja egymással a saját sorson ironizáló hang és a játékos forma, ugyanakkor eltávolítja egymástól a két vers végeredménye: Arany arra a következtetésre jut, hogy minél előbb fel kell hagyni a költői mesterséggel, József Attila viszont mintegy diadalt arat valamikori ellenfelein, és megerősödött költői öntudattal, hetykén és provokatívan fejezi be a versét. Ez az eljárás – vagyis az, hogy ellenfelét annak saját eszközével győzze le, alázza meg, hogy a szellemi ellenfél eszköztárát fölhasználva mutassa be saját szellemi és költői erejét – különben sem volt idegen tőle. Ezt a módszert alkalmazta Egy költőre című, 1930-as versében is (Sakált kiált…), amelyben Babits Mihállyal harcolt, és őt győzte le ily módon. A verskezdés pedig vélhetően Kosztolányit, az 1930-as évek második felében önmagához oly közel érzett Kosztolányit evokálja, A bús férfi panaszai Kosztolányiját: 
 

Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez,
amire vártam.


Mit bizonyít mindez? Azt, hogy József Attila rendkívül sok különféle elemet használt föl akkor, amikor olyan verset írt, amely mégis egészen eredeti formájával hívja fel magára a figyelmet. A versforma játékossága és szinte megismételhetetlen eredetisége fölhívja a figyelmet arra, hogy a vers mindig igazi hapax legomenon, egyszeri szóalkotás, egyszeri kimondás. Ugyanakkor a most bemutatott előzmények és hagyományok sora azt példázza, hogy az egyszeri műalkotás is része az irodalom folyamatának, a szövegek nagy párbeszédének. Nem a semmiből jön létre, hanem más szövegek (versek, dalok, hagyományok, játékok, prózai szövegemlékek és egyebek) emlékének lenyomataként, más szövegekkel való vitában és párbeszédben. Majd pedig – és történetünk itt válik végképp izgalmassá – maga is folytatójává válik ennek a párbeszédnek, és kiindulópontjává más szövegeknek. Az az egyszeri forma, amit József Attila itt megalkotott, mára a magyar költészet egyik lehetséges versformájává vált. Még minden esetben felismerhető rajta a rájátszás a magyar költészetbeli ősképre, a Születésnapomra című versre, de egyre inkább önállósulva, lehetséges versformává válva.