Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eltávolították Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről/Kommentem

2018.12.28

 

 

Béres András

 

Az éj leple alatt, titokban, gyáván eltávolították Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről. Megértem, hogy Nagy Imre szobra feszélyezte Orbán Viktort, hisz épp ellenkezőenkező életutat jártak be. Nagy Imre a kommunista diktatúra egyik vezetőjéből vált demokratává és hazafivá. Nem gazdagodásra használta a hatalmát és végül életét adta a hazájáért és elveiért. Orbán ellenben demokrataként indult és ebből vált diktátorrá. Mindannyiunk közös pénzét és jövőjét áldozza fel azert, hogy ő és strómanjai hatalmas vagyonokat halmozzanak fel és ezzel bebetonozza hatalmát. Mindkettőjük idejen százezrek menekültek el Magyarországról, de 56-ban Nagy Imre bukása miatt, míg most Orbán elől.  Persze a történelem majd helyre teszi a dolgokat, csak mi épp most élünk..
 

Stefka István : 

Nagy Imréről folytatólag/ Részlet

Ennyiben volt ő reformer.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Nagy Imre végig ott volt a párt vezetőségében, és részt vett a döntésekben is, amelyek erősítették a kommunista diktatúrát. Nagy Imre 1956-ban nem volt a forradalom vezetője, nem volt a forradalom egyetlen arca, bár miniszterelnök volt. Valójában ő végig az eseményeket követte.

Abból is látszik, hogy nem tudta pontosan mi történik október 22-én, 23-án  Budapesten és az országban uralkodó hangulattal sem volt tisztában, hiszen erről tanúskodott a hírhedt »Elvtársak!« megszólítása a Parlament előtt álló tömeg előtt. Az események kezdetekor is a sztálinista énje jött elő, amikor  a Magyar Rádióban fasiszta ellenforradalmároknak minősítette a felkelőket. A statárium folyamatos meghosszabítása, a fegyverletétellel, fegyverbeszolgáltatással való fenyegetőzés elbizonytalanította az embereket, hogy valójában kinek a miniszterelnöke végül is Nagy Imre?

A forradalom arcai a magyar társadalom többsége előtt továbbra is a pesti és budai srácok, a munkások, a parasztok, az egyetemisták, a vidéki és városi polgári értelmiség, akiket a többi között megtestesített Pongrátz Gergely, Tóth Ilona, Hegedűs László, a mentős, Wittner Mária, Regéczy-Nagy László, Obersovszky Gyula újságíró, Tollasi Ilona,  Végvári Vazul, a szerzetes, Pákh Tibor, Mansfeld Péter és sok ezren az ismertek, ismeretlenek, akik életüket áldozták fel vagy kockáztatták a szabadságért. Ők ma is a forradalom arcai, és az a szerény becslések szerinti hatszáz kivégzett, akiknek történetének feldolgozása még várat magára.

Milyen államférfi, példakép az, aki a parlamentben működő rádióban azt mondja 1956 november 4-én hajnalban, hogy „csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”, majd elmenekül a jugoszláv nagykövetségre? Tudjuk, hogy magyar katonákat bezárták a laktanyákba, nem engedték ki harcolni. Akik felvették a harcot szovjet ármádia ellen, azok a szabadságharcosok voltak, köztük voltak olyan katonák is, akik a hadparancs ellenére, a haza védelmének parancsát követték.

Kommentem

 

A közrend megőrzésére törekszik minden kormány. Nappal, a szoborba kapaszkodó sikoltozó fiatal és idős emberek sokaságával kellett volna szembenézni. Ezért az erős indulatokat kiváltó közterületi változtatásokat igyekszik lehetőleg nyugodt időszakban, éjszaka elintézni.

„1918-ban Jekatyerinburgban őrizték és végezték ki a cári családot. Az Ipatyev-ház őrségét 1918 májusában magyar katonák alkották. Az osztrák származású, orosz hadifogságba esett, kommunistává vált Johann Meier a kivégzés éjszakáján a házban tartózkodott, 1956-ban, a NSZK-ban megjelent 7Tage folyóiratban közzétett listája szerint a kivégzésben részt vett magyarok: Gorvat Laiosz, Fiser Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nad Imre, Grinfeld Viktor, és Vergazi Andreasz. Nagy Imre saját önéletrajzában is leírja, hogy 1918-ban a bizonyos ideig a városban tartózkodott.” /magyartudat.com/

„1989-ben felmerült az a vád, hogy ebben az időszakban „Vologya” fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett. Azóta bebizonyosodott, hogy az ezt „bizonyító” aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében”. De ki másnak lettek volna hozzá bizonyítóerejű dokumentumai?

„Történészek szerint Nagy Imre felemelkedése 1953-ban Berija (és Malenkov) szerepének ideiglenes felértékelődésének eredménye.”wikipedia

1956. október 24.

 Mikoján (Anasztaz Ivanovics) és Szuszlov (Mihail Andrejevics)  számjeltávirata, az  SZKP KB-nek,  „Szigorúan titkos” jelzéssel): „az MDP KV tagokkal beszélve kijelentettük, hogy ideérkezésünk célja segítséget nyújtani  a magyar vezetésnek, különösen oly módon, hogy a szovjet csapatok részt vesznek a rendbontások felszámolásában, mégpedig súrlódások nélkül és közmegelégedésre. A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre, ezt helyeslőleg elfogadták”. /Dr. Bokor Imre A JUSTITIA BIZOTTSÁG  TÉNYFELTÁRÓ  ÉS ELEMZŐ VIZSGÁLATI  ANYAGA, AZ 1956-OS  SZOVJET  KATONAI INTERVENCIÓRÓL/

 Az oroszok védték Nagy Imrét 1956 után is.

„Ahányszor kimentek a delegációk oda(Moszkva), mindig sarkallták Kádárék, hogy igenis adja áldását(Hruscsov) Nagy kivégzésére. Biszku Béla vitte a kész papírt a vádpontokkal, de a nyomozást már 1948-ig visszavezették Nagy ellen, miszerint opportunista, s hogy a Kominternben azt mondta, nem fog haptákba állni előttünk, ami alapján szélsőséges elhajló. Vitték a kész ítéletet a könyörtelen büntetésről, Moszkva azonban mindig elsimította, hallgatott.” / A "Kivégzéskor Nagy Imréről" emlékkonferencia - Fekete Pál '56-os elítélt beszéde/