Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Valami fiúk Bukarestből…

 

Valami fiúk Bukarestből…

 

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy román választott helyi vezető – polgármester, önkormányzati képviselő – megelégelvén a bukaresti “mitikák”, főleg a központosított állam vezetőinek részéről tapasztalt önkényesekedéseket, a lépten-nyomon tetten érhető, elsősorban az erdélyiekkel szemben alkalmazott kettős mércét, végső elkeseredésében autonómia után kiált. Hogy milyen autonómiát szeretnének? Hát olyan helyit, semmiképpen sem olyant, amit “etnikai kritériumok alapján” követelnek maguknak az erdélyi, különösen a székelyföldi magyarok. Az kizárt, mert az ördögtől való – legalábbis a nagyromán eszmék rabjai szerint.

A legutóbb Nagybánya polgármestere, Cătălin Cherecheș illette keresetlen szavakkal azokat, akik kettős mércét alkalmazva anyagilag rövidítették meg az általa irányított várost. „Jöttek valami fiúk Bukarestből és azt mondták: ti, itt, Nagybányán, 50 pontot érdemeltek ezért. Ezután elmentek Bákóba, ahol volt – meglepő módon – egy pontosan ugyanilyen projekt, amely azonban 70 pontot érdemelt. Paradox módon éppen ugyanaz a cég volt a partner. Akkor milyen igazságosságról beszélünk? Hogy nézzek én Bukarestre úgy, hogy azt mondjam, emberek, ez a főváros, és büszke vagyok azokra, akik vezetnek bennünket? Hát legszívesebben a Bukaresti út nevét Bécsi útra változtatnám, mert oda egyszerűbb és kényelmesebb eljutni, és nem érzem magam megalázva, mint akkor, amikor Bukarestbe megyek” – mondta Cherecheş. A polgármester azt is hozzátette, hogy a kormány csak az adótörvénykönyv módosításával 14 millió eurót „lopott el” Nagybánya költségvetéséből.

„Én nem a régiósítás, hanem az autonómia híve vagyok. Nem decentralizációra, hanem gazdasági és közigazgatási autonómiára van szükség. Én azt gondolom, hogy Romániának Dél-Tirolról kellene mintát vennie, egy olyan autonómiáról, amely ösztönzi a helyi befektetőket és a hasznot is helyben hagyja, nem megszűri egy fővároson keresztül, amely egyáltalán nem biztos, hogy Nagybánya (…)  érdekeit nézi. Azt gondolom, hogy a százéves Romániának új országprojektre van szüksége. Idejét múlt Románia mai közigazgatási szervezése”– jelentette ki Cherecheş. Hát ezzel minden magyar ember a legmesszebbmenőkig egyetérthet.

Kemény szavak, nem vitás, kivételes bátorság vagy mély elkeseredettség mondathat ilyent egy román politikussal. Különösen most a  “centenáriumi” ünnepségek, a hazafias falvédőszövegek, a felfokozott sovénnacionalista indulatok idején.

Remélem, a polgármester úr holnap, meg holnapután is ezen a véleményen lesz.

erdelyilevelek.pestisracok.hu/valami-fiuk-bukarestbol/