Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Falusors: az utolsó fillért is elveszik

 

Falusors: az utolsó fillért is elveszik

 

 

Képtalálat a következőre: „Népszava”

 Falubuszok átadása

Fotó: MTI/ Krizsán Csaba

Túlélésért küzdő kistelepülések számlájára tett az állam inkasszót egy olyan bürokratikus előírás megszegése miatt, amit mára indokolatlansága miatt töröltek is.

hirdetés

– Elég üres lehet az államkassza, ha most, a legnagyobb nyári szünet idején inkasszózni kezdik a települések bankszámláját – így reagált Köteles László, Komlóska polgármestere, miután a Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn arról értesítette őket: leemelik folyószámlájukról a 2,5 millió forintos „falubusz-bírságot” és annak kamatait. A zempléni falucska nincs egyedül: kétszázhat másik kistelepülésre sújtott le az állami pöröly, miután 2015-ben és 2016-ban nem, vagy késve jelentették be az újonnan beszerzett falubuszuk rendszámát. A bírság összege kamatokkal együtt településenként akár a hárommillió forintot is elérheti. Ez egy észak-borsodi kis falunak óriási teher: beszéltünk olyan polgármesterrel, aki azt mondta, most nincs is pénz a számlájukon, de a MÁK később, apránként is leemelheti majd az összeget. Volt, aki már korábban, önként fizetett, mert a térségi országgyűlési képviselőtől ígéretet kapott, hogy majd az „önhikis” támogatásokból visszaszerezhetik a pénzt. Úgy tudjuk: volt, aki ennek ellenére egy fillért sem látott viszont, és akadt falu, amelyik a szükséges összeg felét-negyedét kapta csak „támogatásként”. Az általunk megkérdezett polgármesterek közül néhányan keserűen megjegyezték: a minisztériumok év végén milliós jutalmakat fizettek ki a munkatársaknak, miközben a legszegényebb falvakat milliós bírsággal sújtják. A Népszava írta meg elsőként, hogy tavaly milliós nagyságrendben büntetett meg a MÁK több mint kétszáz, zömmel kistelepülési önkormányzatot, amiért késve jelentették be a falugondnoki ellátást biztosító új kisbuszok rendszámát. A községek nem tudtak a rendszám alapján vezetett külön nyilvántartásáról, a buszokkal pedig az első naptól kezdve ugyanúgy a lakosság számára nyújtottak szolgáltatásokat, vagyis a munkát elvégezték. Az államkincstár korábban lapunknak azzal indokolta az eljárást, hogy a fenntartó köteles kérelmezni az adatmódosítást, ha a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett adatok megváltoznak. Közölték: 2017-ben 207 önkormányzatot köteleztek pénz visszafizetésére, és abban az évben közel 120 millió forint folyt be ilyen módon az államkasszába. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka – s rajtuk kívül még néhány másik település – azonban bírósághoz fordult, sérelmezve a bírságot, a nyíregyházi közigazgatási bíróság pedig nekik adott igazat. Az ítéletet az érintett önkormányzatok precedens-értékűnek gondolták, de tévedtek: az elmúlt hetekben is sorra kapták a fizetési meghagyást hasonló jogcímen. Mindez azért is érdekes, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma – részben az önkormányzatok felháborodása miatt – nemrégiben felülvizsgálta az érintett jogszabályt, és módosították azt, méghozzá úgy, hogy 2018. január elsejétől kikerültek a falugondnoki szolgáltatások központi adminisztrációs nyilvántartásából a gépjárműre vonatkozó adatok. Erről idén április végén hivatalos levélben tájékoztatta a Miniszterelnökség azt a nyugalmazott közgazdászt, Feledi Lászlót is, aki egyszerű állampolgárként a falubuszok ügyében levelezni kezdett a hivatalokkal, arra hivatkozva: a járműveket uniós pénzből vették, és fura, hogy a magyar állam „saját zsebre” bírságot szed be olyan buszok után, amelyek egy fillérjébe sem kerültek. Azt hinnénk, az állam belátta, hogy feleslegesen terhelte az önkormányzatokat ilyen nyilvántartással, és lám, lehet úgy falubuszt működtetni, hogy nem kell lejelenteni a rendszámot. Az uszkaiak által megnyert pert, a visszavont nyilvántartási teher, no meg a formál-logika alapján így akár békén is hagyhatnák az önkormányzatokat: ehelyett érkeztek meg a napokban a MÁK inkasszóról szóló értesítései.

www.nepszava.hu/3002578_falusors-az-utolso-fillert-is-elveszik