Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horror kísérlet: újraindították egy tesztalany agyát: a halhatatlanság, vagy a pokol kapuja?

 

Horror kísérlet: újraindították egy tesztalany agyát: a halhatatlanság, vagy a pokol kapuja?


 

Tudományos szempontból hatalmas áttörés a Yale egyetem múlt nemrég végzett agykísérlete, azonban hátborzongató belegondolni, mit is élhetett át a tesztalany közben.

A tudományos világ egy emberként ismerte el a jelentős áttörést. Képesek voltak a tudósok arra, hogy egy agyat újraélesszenek, vagyis teljes mértékben visszahozzák azt az életbe.

Korábban erre senki sem volt képes, ezért bír ez az egész most ekkora jelentőséggel. Ezzel ugyanis a tudósok gyakorlatilag a halhatatlanság kapuját döngetik.

A tesztalany agyát 36 órán keresztül életben tartották.

Sőt, képesek voltak stimulálni is, vagyis az agy élt, és ténylegesen reagált egyes stimulációkra…

Bár etikai okokból a kísérletet egy sertésagyon végezték el, a kutatók elmondták, hogy a kísérletet bármilyen főemlős agyával meg lehetne ismételni. Ebből bárki kitalálhatja, hogy akár az emberével is.

Bár a malacok a kísérlet alatt nem voltak tudatuknál, a kísérletet végző csoport beismerte, hogy képesek lennének a halál után visszaállítani az agyban az öntudatot.

Ezzel a tudomány számára lehetségessé válna, hogy életben tartsák az emberi agyat a test halála után.

Csakhogy ennek borzalmas ára lenne.

Ugyanis ebben az esetben az ember pokoli kínokat élne át: a tudatos agy egy tartályban, külön a testtől érzékszervek, bőr, lélegzet híján egyáltalán nem érzékelné a külvilágot.

A tudat számára semmi más nem létezne, csak a saját gondolatai.

Márpedig az ember a saját létezését úgy tudja meghatározni, ha a világhoz viszonyítja saját magát. Így ez az állapot sokkal rosszabb lenne, mint a halál.

Nenad Sestan, a kutatás egyik vezetője elmondta, hogy a sertésagyak feltámasztásához szivattyúkat használtak, amik fenntartották a vérkeringést, és mesterséges vért, amit testhőmérsékletre melegítettek fel.

A professzor szerint a kísérlet nem csak disznókon működhet, hanem bármilyen főemlősön. Elméletileg az agy akár a végtelenségig életben tartható így, de katasztrófának tartaná, ha valaki így próbálna halhatatlanná tenni egy emberi tudatot.