Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Földöntúli látványban lesz részünk: világvégét várnak a vérholdtól

 

Földöntúli látványban lesz részünk: világvégét várnak a vérholdtól

ma 19:42

A Holdat fogyatkozás közben egy ideig vörösnek látjuk /Fotó: GettyImages

 
Budapest — Nemsokára földöntúli látványban lesz részünk: a hét végén két bolygó, a Mars és a Hold izzó vörös színben pompázik majd.
Hirdetés
Július 27-én a XXI. század leghosszabb holdfogyatkozását csodálhatjuk meg. A csillagászat szerelmesei örülnek a ritka jelenségnek, a babonások viszont azzal riogatnak, ez a végítélet megtestesülése, jön az armageddon.

Ilyenkor a Föld majdnem másfél órán keresztül a Nap és a Hold közötti pályán halad át, így utóbbi az árnyékába kerül. Ilyenkor nem sötétül el teljesen a Hold, ám a színe hosszabb időre narancsvörösre változik. Az égi jelenség – amely a „vérhold” elnevezést kapta – Magyarországon is látható lesz.

Ezzel egy időben a Mars is hátborzongató látványosságot produkál. Tizenöt évente előfordul, a Földdel – csillagászati léptékkel mérve – kis távolságra, 57,8 millió kilométerre közelítik meg egymást. Most is ilyen periódusban járunk, így a „vörös bolygó” szinte szabad szemmel is láthatóvá válik.

Grafika: Séra Tamás
 

A végítéletben hívők viszont attól tartanak, ez az égi jelenség a pusztulást hozza el, mert szerintük a Bibliában vannak utalások rá, hogy ilyenkor jön a el világvége. Az elméletet, amely szerint a vérhold elhozza a végítéletet, két amerikai lelkész, John Hagee és Mark Blitz dolgozta ki, akik szerint a holdfogyatkozások 2014-ben kezdődött sorozata épp zsidó ünnepekre esik, és ez szerintük azt jelenti, hogy eljöttek az utolsó idők. Állítják: ezen csillagászati események bekövetkeztekor a Bibliában említett jelentős dolgok történnek majd.

Hogy ez ezúttal valóban így lesz-e, nem tudni, tény azonban, hogy Blitzék szerint a végítéletnek már 2015-ben el kellett volna jönnie, ám pechükre – és mindannyiunk szerencséjére – mégsem így történt.

Hatással lehet a szervezetünkre is

A vérhold az alvási szokásainkra lehet negatív hatással, valamint a testünkben lévő szerotonin, vagyis az egyik boldogsághormon szintjét negatívan befolyásolja, így az erre érzékenyeknél általában levertség tapasztalható majd – állítják az orvosok.

www.blikk.hu/aktualis/vilag-titkai/vilagveget-varnak-a-verholdtol/y9yt6yd