Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ELŐSZÖR KERÜLTEK ELŐ ÉPÍTÉSZETI ELEMEK A JERUZSÁLEMI SZENTÉLYBŐL

 ELŐSZÖR KERÜLTEK ELŐ ÉPÍTÉSZETI ELEMEK A JERUZSÁLEMI SZENTÉLYBŐL

Szerző:  MTI  Készült: 2016 szept. 07, szerda

Címkék:

Izraeli régészek a Heródes-kori jeruzsálemi zsidó Szentély színes kőpadlózatának darabjaira bukkantak a Templomhegyről mintegy tizenöt éve kidobott építési törmelékben. Ez az első alkalom, hogy építészeti elemek kerültek elő a rómaiak által 70-ben lerombolt jeruzsálemi Szentélyből.

Gavriel Barkai, a törmelék tudományos vizsgálatát vezető régész a ynet-nek elmondta, hogy első alkalommal kerültek elő építészeti elemek az i. e. 37 és i. sz. 4 között felépített, a rómaiak által 70-ben lerombolt jeruzsálemi zsidó Szentélyből.



A szakemberek többéves erőfeszítés után összeállítottak hét olyan panelt, mint amilyen kétezer éve a padlózatot alkotta. A színes kövekből kirakott geometrikus mintázat a Szentély udvarán az egykori utakat, átjárókat díszíthette és a tudósok szerint sokkal előkelőbbnek és drágábbnak számított a mozaikpadlónál.

Josephus Flavius a Zsidó háború című történeti munkájában leírta, hogy a Szentély padlóját sokszínű kövekből kirakott mintázat borította, és a Talmudban is szerepelnek az egykori színpompás kövek a legfontosabb zsidó szent helyen.

Az egykori padlózat különleges alkotóelemeit abban a törmelékben találták meg, amelyet a Vakf, a jeruzsálemi Templomhegyen a muzulmán szent helyeket, köztük az al-Aksza mecsetet 1187 óta gondozó muszlim felügyelet egy templomhegyi illegális építkezés után 1999-ben kidobott.



A régészek alapítványok és önkéntesek segítségével 2004 óta folyamatosan dolgoznak a régészeti maradványokban gazdag, többtonnányi földtömeg átvizsgálásán és átszitálásán. Eddig mintegy 100 darab olyan kétezer éves kődarabkát találtak, amely egykor a padlót fedhette. Ezt a technikát Heródes kora előtt nem ismerték ezen a vidéken, ami növeli annak valószínűségét, hogy a Heródes emelte Szentélyből származnak.akibic.hu/kultura/item/2925-eloszor-kerultek-elo-epiteszeti-elemek-a-jeruzsalemi-szentelybol