Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


“Putyin kedvenc sofőrjét” ölték meg egy balesetben, pontosan úgy, ahogy a CIA korábbi igazgatója írta le a tévében

  

“Putyin kedvenc sofőrjét” ölték meg egy balesetben, pontosan úgy, ahogy a CIA korábbi igazgatója írta le a tévében

Mindössze egy hónappal ezelőtt Morrell elképesztően nyíltan kijelentette a televízióban, hogy célkeresztbe venné Oroszország, Irán vezetését és Aszadot Szíriában.

Morrell kifejezetten támogatta ezen országokban a vezetőket védő őrök, magas rangú személyzet és tábornokok stb. kiiktatását – nem az államfők meggyilkolását, hanem a körülöttük lévő megbízható emberek megsemmisítését, és Putyin “kedvenc” sofőrjének meggyilkolása úgy tűnik pontosan beleillik azt általa megfogalmazott tervbe.

Az alábbi videóban egészen világosan leszűrhető Michael Morrell szavaiból az alattomos taktika, ami itt folyik, amellyel bele akarják rángatni Amerikát egy mindenre kiterjedő háborúba ezen három nemzet, és valószínűleg Kína ellen is.


Valakinek tudnia kellett, hogy az autó érkezik. És itt kerül képbe az autók meghekkelésének kérdése. Az újabb autók össze vannak kötve az internettel, és mint minden csatlakoztatott eszközt, ezt is fel lehet törni. Néhány fehér kalapos már bizonyította, hogy át tudják venni egy autó irányítását, aminek az eredménye veszélyes és félelmetes.

Kapcsolódó cikk: Az autók távoli irányításával végrehajtható gyilkosságok 2008 óta lehetségesek

Talán senki nem vesződne azzal, hogy egy átlagos, tudatlan személy autóját törje fel, ám sokkal hihetőbb, ha egy ilyen kísérletet kiemelt fontosságú ember, államfő vagy magas rangú vállalati vezető ellen követnek el, esetleg egy újságíróval szemben.

Ezt szem előtt tartva kell nézni a halálos balesetről készült felvételt, amely állítólag megölte Vlagyimir Putyin kedvenc sofőrjét Moszkvában. Ahogy a londoni Independent jelentette:

Meghalt Vlagyimir Putyin személyi sofőrje Moszkvában, miután az elnöki BMW frontálisan ütközött egy Mercedesszel.

Az orosz elnök nem volt az autóban abban az időpontban.


A sofőr, akit csak MK-nak neveznek állítólag Putyin kedvenc sofőrje volt, és 40 évnyi tapasztalattal rendelkezett, mint hivatásos gépkocsivezető.
” (1)

Az ütközésről két szögből is készült felvétel, az első mutatja a közeledő másik autót (Nem Putyin embere, a vezető nem azonosítható), ahogy a középső sávban halad, drámaian felgyorsít, majd irányt vesz a szembejövő forgalom sávjába, és frontálisan ütközik azzal az autóval, melyet Putyin sofőrje vezet (MK). A videó végén az ellenkező irányból mutatja egy másik kamera, ahogy az állami jármű közeledik.


Az egész baleset nagyon gyanús. Természetesen csak találgatni lehet, hogy mi is történt valójában, de eléggé hátborzongató, hogy a látszólag célzott ütközés pont a hivatalos elnöki autóval történt, ami úgy tűnik, hogy egy BMW 7-es sorozatú jármű, melyet a Föderációs Tanács számára regisztráltak. Ahogy az Independent megjegyzi:

A BMW 7-es a Föderációs Tanács hivatalos tulajdona volt, más néven az Orosz Szenátus parlamentje felsőházáé.

Putyin a tervek szerint a következő évben kapja meg az első orosz építésű ‘Kortezh’ luxus limuzint. A ‘Szörnnyel’, Barack Obama amerikai elnök páncélozott járművével ellentétben a ‘Kortezh’ a nagyközönség számára is kapható lesz.

Úgy tűnik, mintha Putyin új járműflottája nem érkezne elég gyorsan. Oroszország tevékenységének újjáéledése Szíriában és Ukrajnában kétségtelenül feldühítette a NATO-t, ahogy a CIA titkos magánvállalkozóit és a civil szervezetek ügynökeit is.

Valaki ezzel egy üzenetet küldött Puytinnak, amit neki figyelembe kell venni.

Lehet, hogy egy felbérelt, öngyilkos sofőr volt, de a felvételeken úgy tűnik, hogy az autó egy valószínűtlen gyorsulásba kezd és egy nehezen megmagyarázható irányváltásba, ami azt sugallja, hogy a vezetője “elvesztette az irányítást“, és sokkal inkább tűnik a jármű távirányítottnak, mint egy kamikazenak.

Az emberek többsége valószínűleg jobban hajlik abba az irányba, hogy egy autó eltérítése paranoid gondolat, ami szóba sem jöhet egy autóbaleset esetében, ami gyakorlatilag mindennapos esemény. De azok számára, akik tisztában vannak azzal, hogy mi is folyik a világban nem nehéz felismerni, hogy nem csak a technológia áll rendelkezésre, hanem ez egy működőképes lehetőség arra az esetre, ha célzott gyilkosságokat kell végrehajtani politikai intrikába és titoktartásba bugyolálva.

(1) –http://www.independent.co.uk/news/world/europe/putin-driver-chauffeur-moscow-car-crash

Infowars
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel

 Post Views: 16

 vilagvege2012.hu/2016/09/10/