Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kínának dolgozó kettős ügynököt fogtak az Egyesült Államokban

 Kínának dolgozó kettős ügynököt fogtak az Egyesült Államokban

 

Az FBI vádjai szerint az 58 éves Ron Rockwell Hansen 800000 dollárt kapott, hogy Kínának kémkedjen. A utahi férfit szombaton fogták el, éppen a seattle-i reptérre tartott, hogy felszálljon egy Kínába tartó repülőre.

A szövetségi nyomozók vádjai szerint Rockwell nemzetbiztonsági információkat akart átadni egy idegen kormánynak. Emellett még 14 pontban vádolták meg a kémkedéshez kapcsolódóan, például azzal, hogy regisztrálatlan idegen ügynök volt. Ha bűnösnek találják, kémkedésért akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.

John Demers igazságügyminiszter-helyettes szerint Hansen vélt cselekedeteivel "elárulta nemzetünk biztonságát" és "megsértette volt titkosszolgálati kollégáit". Hansen, a veterán katonai felderítő leszerelése után, 2006-tól a védelmi minisztérium hírszerző ügynökségének, a DIA-nak dolgozott ügynökként.

A mandarin kínaiul és oroszul is folyékonyan beszélő Hansen az igazságügyi minisztérium szerint a legmagasabb szintű hozzáférés birtokában volt, 2013-17 között pedig rendszeresen járt Kínába. A vád szerint Hansen a DIA-től való távozása után többször is kísérletet tett rá, hogy hozzáférhessen titkos iratokhoz, ezzel hívta fel magára a figyelmet.

A kémbotrány a kínai-amerikai kapcsolatok elég feszült pillanatában tört ki. A két ország között éppen kereskedelmi háború van kibontakozóban, amit csak bonyolít, hogy az amerikai törvényhozás gyakorlatilag ellehetetlenítette egy nagy kínai mobilcég, a ZTE további működését. A ZTE az amerikaiak vádjai szerint tiltott technológiákat adott el szankciók sújtotta országoknak, így megtiltották a cégnek az amerikai alkatrészek beszerzését, melyek nélkül nem működhet.

A kereskedelmi vitát tetézi, hogy Jim Mattis amerikai védelmi miniszter szombaton azzal vádolta Kínát, hogy dél-kínai-tengeri rakétatelepítéseivel szomszédait akarja megfélemlíteni. (Via BBC)