Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hihetetlen Magazin: Ebből márpedig háború lesz…

 

 

Ebből márpedig háború lesz…

Évek óta látjuk-hallgatjuk a híradásokat arról, ahogyan a NATO egyre jelentősebb katonai erővel vonul fel az orosz határ közelében a Baltikum térségében. Egymást érik a hadgyakorlatok, a különböző NATO elöljárók és tábornokok a „várható orosz agresszióról” beszélnek. Miközben ilyesmi nem igazán történik és miközben az Egyesült Államok folyamatosan katonai agressziókat követ el például a közel-keleti országok ellen. (A legutóbbi esetben, amikor Szíriára küldtek néhány száz rakétát, ENSZ BT felhatalmazás nélkül, tehát háborús bűncselekményt elkövetve…)

A sztori most frissül, mivel a NATO újabb egységeket vezényelt a Baltikumba, a tervek szerint 2021-ig 30 motorizált gyalogsági zászlóaljat, 30 repülőszázadot és 30 hadihajót dobnak át a már meglevő kontingens bővítése céljából. Amennyiben a terv akadálymenetesen megvalósul, a NATO-nak hamarosan 30 000 katonája, ezer páncélosa, 500 repülőgépe és helikoptere lesz a térségben, közvetlenül az orosz határ mellett.

Az olyan háborús uszítók, mint Stoltenberg NATO-főtitkár folyamatosan orosz agresszióról vízionálnak, miközben egyébként tényszerű módon kijelenthető, hogy semmi ilyesmi nem történik. (A szíriai háborúba az orosz erők a legitim kormány felkérésére avatkoztak, aminek köszönhetően végzetesen meggyengült az ISIS – amely a terrorszervezetet létrehozó és támogató USA nem kis bosszankodását váltotta ki…)

James Mattis védelmi miniszter azt találta mondani, hogy a csapatfelvonulások célja az, hogy „megfojtsák az orosz agressziót”. Az igazság szempontjából a nagy probléma az, hogy semmi ilyesmi nem történik. Mattis egyszerűen hazudik. Az oroszok a saját határaikon belül, védelmi jelleggel vonultatják fel erőiket, válaszul a NATO rendkívül provokatív csapatmozgásaira.

Május végén amerikai B-1B bombázókat helyeztek át Nagy-Britanniába, olyan gépeket, amik atomfegyverek célba juttatására alkalmasak. Németországban az USA jelenleg 20 taktikai atomtöltetet tárol, ezt a készletet 2020-ig megduplázzák a legújabb fejlesztésű, 50 kilotonnás hatóerővel bíró B61-12 bombákkal.

(1962. októberében azért alakult ki világháborús helyzet, mert a Szovjetunió nukleáris rakétákat szándékozott telepíteni Kubába…Az amerikai kormány akkor ezt konkrét, közvetlen háborús fenyegetésként értékelte. Ma a NATO erők sokkal közelebb vannak az oroszokhoz, mint annak idején azok a bizonyos rakéták az USA-hoz…)

Az említetteken kívül egyre intenzívebb a NATO-hadiflotta aktivitása a Balti térségben.

Több geostratégiai szakértő szerint teljesen egyértelmű, hogy az USA és szövetségesei egy Oroszország ellen indítandó atomháborúra készülnek. Felteszik a bábuikat a sakktáblára. Washingtonban elhitték, hogy egy nukleáris csörte megnyerhető – főleg, ha meg tudják őrizni annak korlátozott és precíziós mivoltát. Putyin azonban figyelmeztetett: Egy atomháború a civilizáció végét fogja jelenteni. Kína többször kijelentette: Nem fognak félni megnyomni azt a bizonyos piros gombot, ha azt látják, hogy az USA átlép egy bizonyos határt. És az Egyesült Államok mostanság épp ezen van: Átlépni a vörös vonalat, ezzel kiprovokálva egy összecsapást a Baltikum térségében, ami könnyen globális termonukleáris háborúvá fajulhat. Elég egy hamis zászlós akció, vagyis egy megrendezett támadás, amit rákenhetnek az oroszokra (csináltak már ilyet: Pearl Harbor, Tonkin-öböl, 9/11) és máris áll a bál.

Érdemes fejlemény, hogy a napokban Lettországban egy törvényjavaslatot terjesztettek elő, amit ha elfogadnak, akkor onnantól kezdve az orosz nyelv többé nem hivatalos, miközben a lakosság 40%-a orosz ajkú. Nem lehet oroszul kommunikálni a hivatalokban, oktatási közintézményekben, illetve a médiában. Igazából sehol. Ez egyértelműen egy újabb provokáció, arra számítanak, hogy csakúgy, mint annak idején Ukrajna esetében Putyin az orosz kisebbség védelme érdekében katonai lépések megtételére ad ki utasítást.

Provokáció provokáció hátán, a szándék teljesen egyértelmű. Semmilyen, oroszokkal kapcsolatos hivatalos összeesküvés-elméletre nincs semmiféle bizonyíték. Az amerikai választások állítólagos manipulálásával kapcsolatban éppen a bizonyítékok hiánya miatt akadt meg a vizsgálat. A Szkripal-merénylet esetében sem lehetséges tényszerű módon orosz érintettséget igazolni.

Minden egy irányba mutat: Az atlantisták valamikor a közeljövőben egyszer és mindekorra le akarnak számolni a hagyományos civilizáció egyik utolsó védvárának számító Oroszországgal. Akár több száz millió ember életének feláldozása árán is.

(Hihetetlen – Körösztös György)