Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Ikerpiramisokat fedeztek fel a Marson

2017.01.02

 

A Micimackó ellentmondásossága, miért Mici(nő) a mackó(fiú)

2017.01.02

 Például „éléskamra” lett a zsírosbödön jelentésű angol szóból, és „fürgén felugrott” a „he got up slowly”-ból (= lassan föltápászkodott), illetve „fókatojás” a sirálytojásból (seagull’s egg). Ezeknél fontosabb azonban, hogy a mű stílusa, hangulata is sokat változott, többek között a (talán önkényesnek mondható) betoldásoknak és elhagyásoknak köszönhetően. Hogy csak pár apróbbat említsek ezek közül: amikor Bagoly magyaráz valamit az eredetiben, Karinthynál az szerepel: „magyarázta Bagoly a gyengébbek kedvéért”; a szimpla bólintásból pedig „önérzetes” bólintás lesz nála. A szövegben szereplő dalok magyarítása egyértelműen átköltés, sőt a Karinthy-féle fordítást indulatosan ostorozó Molnár Miklós szerint hamisítás. Igaz, ő az egész fordítási módszert tolakodónak, támadónak és önzőnek tartja, magát a fordítást pedig „kriminális kudarcnak”, „irodalmi bűnténynek”.

 

Ennek Trump issza meg a levét? Obama búcsúzóul belerúgott Putyinba

2017.01.02

 Obama a büntetőintézkedésekkel öt fontos célt próbál elérni: (1) elterelni a figyelmet arról, hogy Washington vereséget szenvedett Szíriában és Moszkva példátlan módon már a békét szolgáló tárgyalásokra sem hívja meg Asztanába (2) Moszkvára fogni a Demokraták fájdalmas vereségét az elnökválasztáson (3) a lehető legnagyobb károkat okozni Moszkva és Washington kapcsolataiban, hogy Trumpnak herkulesi feladattal kelljen megbirkóznia a normalizálás során (4) Trumpot gyakorlatilag kollaborációval vádolni meg az orosz hírszerzéssel, így delegitimizálni a három hét múlva kezdődő elnökségét. (5) éket verni Trump és a Republikánus Párt közé.

 

Újra fújják a bitcoin lufit, pedig volt már pofára esés

2017.01.02

 Az év jól indul a tőzsdék többségén, már hol nyitva vannak. A hazai börze mínuszban, de inkább csak a Richternek köszönhetően, a forint kissé erősödik. Rákaptak a spekulánsok a bitcoinra, noha már korábban sokan elbukták rajta mindenüket. Olyan, mintha Bróker Marcsihoz vinné a pénzt a tisztelt befektető.

 

Szüleik ismerősi jelölése miatt tűnnek el a tinik a Facebookról

2017.01.02

 Egy átfogó, európai tanulmány megállapította, hogy a 16-18 éves korosztály tömegével hagyja el a Facebookot és inkább más közösségi oldalakat, például az Instagramot, a Twittert vagy épp a SnapChatet használja. A Facebooktól elsősorban az vette el a tinik kedvét, hogy már a szüleik is rajta vannak.

  

 

Nem a jéghegy, széntárolói tűz okozhatta a Titanic katasztrófáját

2017.01.03

 A kíséreletek során kiderítették, hogy a szén mennyisége a tárolóban maximális hajtóerő esetén két és fél centiméterrel csökkenhetett, amely azonban még mindig nem volt elég a tűz megfékezéséhez. Az R.M.S. Titanic által most megtalált roncsok ugyancsak arra utalnak, hogy a szén fogytán volt a luxushajón. Egy távirányítású robot révén a kutatók olyan hajódarabokra bukkantak, melyeket eddig még nem fedeztek fel.

A tenger mélyén mintegy 3 kilométeres mélységben érintetlen épségben találtak rá pezsgősüvegekre, Cantrell & Cochran márkájú röviditalos üvegre, aranyozott gyertyatartóra, tejforralóra illetve bőröndökre. A roncsok elhelyezkedése arra utal, hogy a Titanic nem kettétörött a jéghegynek ütközést követően, hanem darabjaira hullott. Ebben egyszerre játszhatott közre az ütközés és a tűz - állítja Essenhigh.

 

FBI akta szerint Adolf Hitler Brazíliába szökött?

2017.01.03

 A magát meg nem nevező informátor, menedékjogokért cserébe, pontos leírást adott a Los Angeles Exeminer újságírójának 1945 Július 29.-én. Azt mondta:

Az asztmával küzdő férfi, akinek testét több helyen fekélyek borították, leborotválta bajszát, de annak nyoma még így is jól kivehető volt ajkai felett.”

Azt is elmondta az ügynököknek, hogy hol látta utoljára Hitlert.

„Menjenek a San Antonio hotelbe. Ott összehozhatok egy találkozót valakivel, aki pontosan tudja, hol tartózkodik Hitler. A farmot persze fegyveresek őrzik, így a látogatás nagyon veszélyes lesz…”

 

Marsi kráter szélén 2,5 méteres F betűt látni

2017.01.03

 

Egy ilyen felvételen 2016 december 30-án az egyik kutató az Opportunity rover útvonalát vizsgálgatta és ránagyított a közelben lévő Victoria-kráterre. És ott olyasmit vett észre, amitől a hideg kezdett futkosni a hátán.  A kráter szélén ugyanis egy jól látható "F" betű rajzolódott ki. A rover nyomvonalához viszonyítva még a furcsa jel méretét is meg tudta becsülni, ami nagyjából 2,5 méter.
 

Végül csak a miniszterelnök-helyettes lesz muszlim a román kormányban

2017.01.03

 A leendő miniszterelnök szerint a kormány nem kíván politizálni, ők ugyanis az ország „igazgatására” vállalkoznak.

Grindeanu ezzel arra utalt, amit a párt elnöke is többször kifejtett, hogy politikai támogatással rendelkező végrehajtó kabinetben érdekelt. Ezt az erőviszonyt mutatja az is, hogy nem Grindeanu, hanem Dragnea ismertette a kormánynévsort.

 

Kovács Kati - Vangelis 1492 HQ

2017.01.03

 Az új év, kicsit, mintha egy új világ is lenne, ami felfedezésre, meghódításra vár.

Vajon mi sül ki belőle?

"Tűz-, és szélvihar pusztít mindenütt,
s a jó remény oly kevés.
" - énekli a dalban Kovács Kati 

Reméljük, ez az új év több jó dolgot, több örömöt hoz majd szerte a világon, mint az előző. Ránk férne. 

Ez a csodálatos dal adjon erőt mindenkinek!

"Szép új világ, végre itt vagyunk,
szép új világ, álmodunk.
Légy új hazánk, légy otthonunk
hol élhetünk és halhatunk.
"

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: muzsika

HALLELUJAH TRUMPETS AND SIGNS IN JERUSALEM OCTOBER 2016

2017.01.04

 Közzététel: 2016. nov. 1.

Whosoever therefore shall be ashamed of me and of my words in this adulterous and sinful generation, of him also shall the Son of man be ashamed, when he cometh in the glory of his Father with the holy angels. Mark 8:38

 

A volt román elnököt megfosztották moldáv állampolgárságától

2017.01.04

 Igor Dodon, a pár héttel ezelőtt beiktatott új moldáviai elnök egyből betartotta egyik korábbi ígéretét: megfosztotta Traian Basescut és feleségét moldáv állampolgárságtól. Az elnök kedden hivatalosan bejelentette, hogy a román politikus és neje mostantól már nem honfitársai. Dodont az dühítette fel leginkább, hogy Basescu több beszédében is kifejtette, hogy a legjobban akkor járnának, ha a két ország egyesülne

 

A magyarok kikiáltották volna az Erdélyi Köztársaságot, de Ponta lemondott

2017.01.04

 Paul Ghiþiu, román eszmetörténész szerint Románia nem valamilyen külső összeesküvés miatt van elszigetelve, hanem az utóbbi 27 évben az ország élén megfordult politikusok ostobasága, műveletlensége, mohósága, bunkósága, kisszerűsége miatt. Megjegyzi, hogy a közeljövőben ismét feldarabolhatják Romániát.

Az elemző szerint Romániára is ráférne egy orbánista vagy trumpista fordulat, hiszen a román politikusok képtelenek bármilyen konkrétumot elérni, és a nép sem támogatja őket, a globalista tengely agymosott eszközei, és kitartóan követik erkölcsi és identitárius feldarabolási célkitűzéseiket.

 

A Végidő csillagjegye az égen

2017.01.04

 

A XIII. században Regensburgban élő Juda ben Samuel rabbi próféciája a jubileumokról 2017-es évig - magyar felirattal

2017.01.04

 

  •  
 

Amerika szabadjára engedte az internetet megszűnt a szabad vélemény nyilvánítás alkotmányos védelme

2017.01.04

 Az Egyesült Államok törvényének első kiegészítése védi a szólásszabadság, szabad véleménynyilvánítás jogát. Amíg az Internet az Egyesült Államok fennhatósága alatt állt, addig ez a jog, az első kiegészítés által védve volt. Az ENSZ-nek átadva ez a jog megszűnt.

 

Ijesztő óriási szárnyas démon sétált az utcákon Arizónában?

2017.01.05

 A több méter magas lényt állítólag többen látták, és képek is készültek róla. Nemrégiben az arizonai Phoenix városában olyan bizarr és ijesztő jelenségnek voltak tanúi az utcán sétáló emberek, amit még egy merészebb horrorfilmbe sem tudnánk beleképzelni. A szemtanúk beszámolója alapján ugyanis egy hatalmas, több méter magas démon sétálgatott az utcákon.

Titokzatos lény volt, nem lehetett tudni, mennyire állatias, és mennyire ember, és az emberek - akik az utcán voltak - nem mertek közelebb menni hozzá. A titokzatos alak nem sokáig volt látható, mert pár perccel később váratlanul nyoma veszett, mintha csak köddé vált volna.

 

2017-19-ig prófétikus évek a 117 től 119-ig szóló zsoltárok alapján

2017.01.05

 Közzététel: 2017. jan. 3.

Steve pásztor az elöttünk álló időszak próféciáinak lehetséges beteljesedéséről beszél. Anélkül, hogy konkrét dátumot határozna meg bármihez is. "Nem dátumkereső vagyok!", ahogy egyikünk sem az.


A jelenések 12-ről szóló tanítás, magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=J_QRf...


Discover ministries:
Official YouTube Channel: http://www.YouTube.com/DiscoverMinist...
Official Discover Ministries HQ: http://www.Discover.org.au

 

Néhány megjegyzés a Napba öltözött nő nagy égi jelhez

2017.01.06

 A kérdés az, hogy vajon csillagképben vagy női formában jelenik meg az égen? A katolikus fatimai jelenésben nőt láttak az égen, amit tévesen Szűz Máriával azonosítottak. A gyülekezeteknek adott üzenetek után a Jelenések könyvének próféciai azt mutatják, amik "ez után következnek".

A második kérdés az, hogy a szeptember 23-ra vonatkozó előrejelzés összefüggésben áll-e a Jelenések 12,1-el vagy egy szokatlan, figyelemre méltó csillagállasról van szó, ami azonban nem tartozik az idők jeleihez?
Ha van köze hozzá vagy azonos a próféciával, akkor egyértelműen nagy horderejű kijelentésről van szó, mert jelzi Izrael szülési fájdalmainak, görcseinek kezdetét. Az eddigi arab és izraeli konfliktusok elsődlegesen a fold birtoklásával és a zsidó állam fennmaradásával kapcsolatban robbantak ki. Izrael szempontjából nézve, népének, földjének és államának védelmét szolgáltak az eddigi háborúskodások.

 

“2017 a támadás éve lesz Putyin ellen!”

2017.01.10

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók