Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Kínának dolgozó kettős ügynököt fogtak az Egyesült Államokban

2018.06.05

 A kémbotrány a kínai-amerikai kapcsolatok elég feszült pillanatában tört ki. A két ország között éppen kereskedelmi háború van kibontakozóban, amit csak bonyolít, hogy az amerikai törvényhozás gyakorlatilag ellehetetlenítette egy nagy kínai mobilcég, a ZTE további működését. A ZTE az amerikaiak vádjai szerint tiltott technológiákat adott el szankciók sújtotta országoknak, így megtiltották a cégnek az amerikai alkatrészek beszerzését, melyek nélkül nem működhet.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A III. Világháborúhoz vezető út | Hozzászólások: 0

Az agykutatás 10 igazán meglepő eredménye

2018.06.05

Egy iskolai tananyagot meg lehet tanulni a jutalom reményében (jó jegyek, dicséret) vagy a büntetés elkerülése érdekében (bukás megelőzése) is, de itt lelkesedésről már szó nincs, ezért nagy az oktatás felelőssége, hogy fenntartsa a lelkesedést, és ne túlélni tanítson meg elviselhetetlen környezetben. A félelem egyébként is nagyon rosszul hat az agyra általában, nemhogy a kreativitásra és tanulásra: félelem esetén olyan agyi területek aktiválódnak, amelyeknek fő funkciója a túlélés biztosítása. Ebben a helyzetben egy szorongó, félő gyerek már végképp nem fog jól teljesíteni, de ez igaz a felnőttek munkahelyi környezetére is.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Tudomány | Hozzászólások: 0

Lefoglalhatják a Gazprom egyes európai eszközeit

2018.06.05

 A Naftogaz a behajtással ahhoz a 2,6 milliárd dollárhoz kíván hozzájutni, amelynek kifizetésére a stockholmi választott bíróság február végén utasította a Gazpromot a két társaság közötti elszámolási viták bírságainak egyenlegeként, de amelyet az orosz fél nem fizetett ki. (A Gazprom a partnere által megrendelt, de át nem vett gáz megfizettetése és az alacsony tranzitdíj miatt lett volna köteles fizetni, utóbbi pedig a gázszerződés megsértéséért.)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A III. Világháborúhoz vezető út | Hozzászólások: 0

Már az afrikai kontinensen is készülnek a dollárt yüanra cserélni a nemzetközi kereskedelemben.

2018.06.05

 


Egyre több afrikai ország készül arra, hogy a dollár helyett a kínai valutát, a jüant használja nemzetközi kereskedelmében. Nem véletlen: Kína számos ilyen országnak a legfontosabb kereskedelmi partnere.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: A III. Világháborúhoz vezető út | Hozzászólások: 0

A kriptovalutákkal fogják átvenni a végső hatalmat az Új Világrend uralkodói?

2018.06.05

 a klasszikus értelemben vett készpénzt beszüntetik, felszámoljáka pénznyomás monopóliumát, és egy egységes, az egész világon használható kriptovalutára tér át az emberiség.

Mivel a javak egy digitalizált világban fognak létrejönni, ezért felvetődik majd a szegények és gazdagok közötti szakadék csökkentése, hiszen a rendszer természetességéből fakadóan megoldhatná az évezredes problémát, ami ezen társadalmi különbségek okán lépett fel, és volt mindig is jelen.

Azonban ne legyenek illúzióink…

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Háttérhatalom | Hozzászólások: 0

Történelmi döntést hozott az uniós bíróság az azonos neműek házasságát illetően

2018.06.05

 Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden kimondta: a házastárs fogalma - az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában - érvényes az azonos nemű házastársakra is.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Szodoma napjai | Hozzászólások: 0

Magyar ember járt a Marson, de csak Kádár tudott róla?

2018.06.05

 Meghökkentő kijelentést tett a Magyar Tudományos Akadémia egyik köztestületi tagja, dr. Opál Sándor, aki nyugdíjba vonult rendőr alezredes. Azt nyilatkozta, hogy 1970-ben megjárta a vörös bolygót. Az esemény az úgynevezett magyar X-akták közé került, amelyekért szintén a doktor felelt. Elmondása szerint Kádár János tudott minderről, mivel kizárólag neki számolhatott be az űrutazásról.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Marsbéli életképek | Hozzászólások: 0

Olykor a valóság borzasztóbb, mint a fantáziálás

2018.06.05

 Később pedig, amikor a gyermek már egyetemista volt, Kió és a felesége, a Budapesti Nagycirkuszban szintén csak Opál Sándort voltak hajlandók fogadni és bioenergetikussá képezni. Akkor már az ifjú is értett az említett hüllők nyelvén és azok vakon engedelmeskedtek neki is. 
Mindezért már nem is csodálkoztam, amikor jó néhány évvel később hivatalból megtudtam, hogy 1969-70-ben az akkorra már felnőtt és titokban kiképzett Opál Sándor volt az első ember, aki marsi hüllők űrhajóján a Marson felvette a diplomáciai kapcsolatot az ottani hüllők fejedelmével. Amikor visszatért olyan kiváltságokat kapott Brezsnyevtől és a szovjet kormánytól, amivel még Brezsnyev közvetlen munkatársai sem rendelkeztek. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Marsbéli életképek | Hozzászólások: 0

A Föld körül keringett egy idegen anyahajó: egy csillagásznak sikerült felvételt készítenie róla!

2018.06.05

 Az égen hihetetlen sebességgel haladt keresztül, és óriási vörös fényforrásként lebegett a csillagok között.

A jelenség Új-Mexikó egén jelent meg az éjszaka közepén. Először azt hitte, hogy talán csak egy műhold. A műholdak azonban nem bocsátanak ki magukból ilyne intenzitású vörös fényeket.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: UFO | Hozzászólások: 0

"Válaszolnunk kell az amerikai vámokra és véget kell vetnünk az Oroszországot sújtó szankcióknak" - Osztrák alkancellár

2018.06.05

 "Itt az ideje, hogy reagáljunk Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi vámjaira és megszüntessük az Oroszország ellen bevezetett EU szankciókat," - mondta Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, mielőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök Bécsbe látogatott.

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók